...hogyan került hozzám a nagybetűs LÓ...

…az úgy volt…nagyon komoly önismereti utat jártam végig már a lóvásárlás ideje alatt is…

…hogy nagyon gyorsan szeretettem volna egy új lovat, kapkodtam, türelmetlen voltam és szomorú…

Megnéztem Nyugat-Magyarország szinte összes szóba jövő lovát, sírtam, dühöngtem, hisztiztem és rengeteg időt fektettem bele… feleslegesen?

Nem volt felesleges egy perc sem, az utak, a lovaglások, a beszélgetések, azok a pillanatok, amikor rájöttem, hogy nem, ez sem az én lovam. Azok a pillanatok, amikor rájöttem, hogy nem kell feltétlenül mindig mindent sürgetni. Azok a pillanatok, amikor elkezdtem meghallani a lovakat, amikor elkezdtem velük kommunikálni, elkezdtem megérteni őket.

Egy perc sem volt felesleges.

Október volt, ekkor már nagyjából három hónapja jártam az országot, keresve, kutatva. Úgy döntöttem, hogy télre feladom ezt a projektet, majd tavasszal sokkal jobb lesz. A gépemen épp bezártam (volna) a lovasok.hu oldalát, amikor az eladó lovak között felugrott a kép. Tudom, tudom, giccs, meg elcsépelt meg minden de ránéztem és tudtam. Azonnal telefonáltam, két nappal később már ott volt, pénzzel a zsebemben – egyedül. Ezen a napon pont nem ért rá senki eljönni velem…(addig mindig legalább ketten mentünk, több szem többet lát alapon, meg hát ugye az önbizalom…)

Minden nagyon gyorsan ment és minden elvemet a kukába dobtam: fajtáról, nemről és színről, valamint arról, hogy mit is csinálunk egy ismeretlen lóval első alkalommal.

Egy órával később megvolt a „deal”, onnantól pedig a várakozás, hogy mikor érkezhet végre meg hozzánk A ló.

Minden nagyon romantikusnak és egyszerűnek tűnt…persze végül nem lett az, de erről majd holnap bővebben…

 

Szeretettel

 

Anna