violet

Dr. Edith Eva Eger: A döntés – könyvajánló

„ A pokolban táncolni” – egyes fordítások ezt a címet adják Dr. Edith Eva Eger magyarul „ A döntés” néven megjelent könyvének, amelyet én már egészen biztosan felvettem az „erősen ajánlott irodalom” listámra .

„Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.”

Jókai Mór

 

Lóasszisztált önismeret – élmény- és tapasztalatalapú tanulás magadról

A lóasszisztált élményalapú tanulás és coaching egy igazán különleges, csodálatos és Magyarországon egyelőre nem túl elterjedt módja annak, hogy hogyan kerüljünk közelebb önmagunkhoz, hogyan ismerjük meg és fogadjuk el önmagunkat, hogy hogyan tanuljunk magunkról a saját tapasztalataink, élményeink útján.

A foglalkozások során a coach és a résztvevő, résztvevők mellett az ügyfél egy – méreteiben is – óriási segítséget, partnert kap: egy lovat, aki érzékenyen, pontosan és előítéletek nélkül fog reagálni a résztvevő érzéseire, cselekedeteire.

Az élményalapú tanulás módszertana mellett a coaching technika is bevetésre kerül: a strukturált, fókuszált beszélgetések és különböző eszközök, gyakorlatok támogatják a megszerzett ismeretek, a tudás és az információ mélyülését, beépülését, a mindennapi életben való még hatékonyabb alkalmazásának módját. A speciális gyakorlatok egyik fő célja, hogy a kliens a saját számára legjobb megoldást, utat, a saját életében legjobban használható „megoldókulcsot” megtalálja, majd alkalmazni tudja.

Kutatások bizonyítják, hogy a tapasztalati úton szerzett tudás, információ hatékonyabban épül be, hogy a „saját bőrünkön” megtapasztalt élmények nemcsak a készségek fejlesztésére alkalmasak, hanem hozzá segíthetnek az egyes viselkedések, szokások megváltoztatásához is.

Miért éppen lovak?

A lovak pedig igazi tanítómesterek: lényük, ösztönösségük, létezésük, viselkedésük számos olyan tulajdonságot, mintát, formát mutat, amelyek manapság már szinte kivesztek az életünkből.

ló nők coaching töltődés

 

Az ember zsákmány és ragadozó egyszerre, ha ez kiegyensúlyozott mértékben van jelen az életünkben, akkor összhangban tudunk lenni magunkkal. A modern világban azonban túl sokat vagyunk a ragadozói létben: állandó ugrásra készen, figyelemben, stresszben, miközben külsőleg sokszor magunkra erőltetjük a nyugalmat, elrejtjük a valódi érzéseinket.

Nagyon sokan küzdünk azzal, hogy elnyomjuk a valódi érzéseinket, nem tudjuk kifejezni már azt, ami bennünk van.

A lovak menekülő állatok: túlélésük záloga az állandó figyelem, a jelenlét, a nagyfokú érzékenység, a kifinomult érzékelés és a gyors reakciókészség. A lovak számára tehát ez a belső ellentmondás, az az elnyomás, ez a „más van kívül, mint belül” piros jelzés: megijeszti őket az, ha valakinél azt érzékelik, hiszen a ragadozók is így cserkészik be áldozatukat. A foglalkozások során tehát lehetőség van arra, hogy megtanuljuk kifejezni azt, kifelé mutatni azt, ami bennünk van.

Kiegyensúlyozás és szelídség

A ló mellett automatikusan erősödik a zsákmányállati energetikánk: a folyamatos összpontosítás, fókuszáltság helyét a „pásztázás”, a horizont tágulása erősödik, a vadászat energetikáját az együttműködés energiája váltja fel. Megtanulható és gyakorolható az is, hogyan fedezzük fel és fejezzük ki a valódi szükségeinket, miközben „megszelídíthetjük a bennünk lévő predátort” úgy, hogy eközben lemondani az erőnkről, a határozottságról és a saját igényeinkről.

A lovak mellett megnyugodhatunk, megérkezhetünk, visszatalálhatunk a saját „közepünkhöz”, jelen lehetünk, a menekülő állat elől nem kell menekülnünk, nem kell szerepet játszanunk.

egyensúly szelídség

 

A lovak együttműködésre, partnerségre tanítanak minket, fejleszthető mellettük a kommunikációs készség, a fokozatosság, valamint a szülői és vezetői kompetenciák is. Megtanulható az erő és határozottság használata, anélkül, hogy ehhez agresszívvé kellene válnunk.

A változás jelenidejűvé, valódivá, zsigeri szinten megélhetővé válik: a foglalkozások során egész lényünk vesz részt a folyamatban. Kép, mozdulat, illat vagy akár hang is társítható az élményhez, érzéshez, olyan kézzelfogható tanulási lehetőség ez, amelynek gyümölcseit a mindennapokba „visszatérve” is élvezhetjük.

Újratervezés

A foglalkozásokon könnyen kerülhetünk olyan helyzetekbe, amelyekkel korábban még nem szembesültünk: a résztvevők nagy százaléka nem rendelkezik korábbi lovas tapasztalattal, így minden új, minden szokatlan, minden ismeretlen – és valljuk be, komfortzónán kívüli. A foglalkozások során lehetőség van kipróbálni valami újat, lehetőség van máshogy csinálni valamit, kísérletezni, tanulni, újra tervezni a cselekvést, a terveket, a módszereket. A hétköznapitól eltérő környezet, az új helyzetek, impulzusok új megoldásokat, új nézőpontokat tesznek lehetővé, amelyek a későbbiekben is használhatóak majd.

Mindez nagyban elősegítheti a változáshoz való viszonyunkat, támogathatja a kreatív újratervezés folyamatát és megkönnyítheti számunkra az ehhez szükséges képességek és készségek fejlődését és használatát a mindennapokban is.

lovas coaching

A foglalkozásokon való részvételhez előzetes lovastudásra nincs szükség, a lovakkal végzett gyakorlatok során a földről, a hátukra való felülés dolgozunk velük. A lovaktól való félelem sem jelent akadályt: a foglalkozások során lehetőség van feltérképezni és feloldani, leküzdeni ezeket a kellemetlen érzéseket.

A valódi téma felismerése – lovakkal

Sokszor érkeznek úgy kliensek, hogy mennyi minden van az életükben, sorolják, hogy itt is, ott is van elakadás, van egy – két – három téma, amiben nem látnak tisztán, vagy egyszerűen csak van valami, amiből nagyon nehéz kiszedni a lényeget, azt, ami fontos.

A foglalkozások előtti beszélgetés során ilyenkor jellemző, hogy hosszan, több oldalról taglalja a kliens a „témát”, azonban valahogy nincs benne „lényeg”, nincs benne igazán semmi megfogható.

Bármilyen önismereti folyamat akkor lehet hatékony, ha annak célja van. Cél nélkül az egész egy megfoghatatlan valami, beszélgetések sorozata, amely azonban nem fogja a klienst előre lendíteni az életében.

Az önismereti szakember feladata – ló és ló nélkül is – az, hogy segítse a klienst abban, hogy rálásson, felismerje és természetesen tudatosítsa azt, ami igazán fontos.

önismeret lóval

 

Lóasszisztált foglalkozások során ez általában elég gyorsan megtörténik: több alkalommal érkezett úgy résztvevő, hogy „nem látta a fától” az erdőt. A legtöbb esetben azonban a lovakkal való munka során gyorsan tisztázódott, hogy mi a valódi téma, mi a tényleges elakadás. A lovak látványa, a komfortzónán kívüli helyzet, a mindennapiból, a megszokottból való kiszakadás lehetővé teszi a tisztánlátást, amire sokszor a nagy rohanásban vagy akár a megszokott környezetben, a megszokott viselkedésben, a megszokott köreinkben már nincs esélyünk.

Így történt ez akkor is, amikor egy önismeretben jártas, tudatos hölgy érkezett hozzám, aki egy aktuális élethelyzetét hozta: a társasházban, ahol él, a lakóközösséggel kapcsolatban állt fenn egy helyzet, amely szorongással töltötte el. Az otthon elveszítésének félelme mellett a talajvesztés, a kiszolgáltatottság érzései is kavarogtak benne, amikor megérkezett hozzám. Megkértem őt, hogy néhány percig csak csendben figyelje meg a lovakat, akik békésen legelésztek egymástól picit távolabb. Rövid idő múlva a hölgy könnyes szemmel hozzám fordult és közölte felismerését, miszerint valójában a párkapcsolata tölti el szorongással. A lovak a köztük lévő távolság ellenére láthatóan kapcsolatban voltak egymással – ez az érzés, ez a tudat hiányzott a hölgy akkor aktuális párkapcsolatából. Így, hogy a szorongás, a kellemetlen érzések valódi okára fény derült, a lakóközösséggel való helyzet felszabadult a nyomás alól: a hölgy könnyedén megoldotta a fennálló problémát, hiszen a feszültség, a nyomás ezzel kapcsolatban már nem állt fenn. Ennek tudatában, a nehéz érzésektől mentesen lényegesen könnyebb volt feloldania, megoldania a szituációt. Külön öröm, hogy most, nagyjából fél évvel később, a hölgy kilépve az előző kapcsolatából most boldog párkapcsolatban él.