kindfulness
Kedvesség magaddal: amikor nem csak a csillivilli csillámpónis időszakokban tudsz együttérezni és szeretettel lenni magad felé, hanem akkor is, amikor éppen hatalmas a vihar benned, körülötted.
Mi a kindfulness?
A kedvesség magaddal az, amikor tudod fogadni azt, amilyen és ahogyan van az adott pillanatban.
Ha éppen madarat lehet Veled fogatni, akkor azt.
Ha pedig éppen minden szörnyű, akkor azt.
Nem bírálod és ítéled el magad, nem hajtod magad tovább, nem kezded el bántani magad.
Megállsz, veszel egy mély levegőt, kifújod és azzal vagy, ami van.
Szeretettel, megértéssel és nyitott szívvel fordulsz magad felé.
Felismered és igyekszek kielégíteni a saját igényeidet.
Meghallod a belső szükségeidet és teret adsz nekik.
Miért jó ez Neked?
Kedvesen bánni magaddal azért jó, mert sokkal nyugodtabb lesz az életed.
Az állandó önbántást, a folyamatos rohanást, az irgalmatlan hajtást felváltja a megértés és együttérzés magaddal.
Lesznek lazább időszakaid, és amikor mégis Rád szakad az „élet”, amikor mégis leszakad az ég, lesznek eszközeid és terved arra, hogy hogyan tudj mégis a stabilodban, a közepedben maradni.
Olyan életmódot kezdesz folytatni, nagyon tudatosan, amiben a Te szükségleteid, a Te igényeid kielégítése is teret kap.
Ahol a "NEM VAGYOK ELÉG JÓ" helyett végre ott lesz:
NEM. VAGYOK ELÉG JÓ. ELÉG VAGYOK ÚGY, AHOGY VAGYOK.
Mik az első lépések?
miből veszed észre, hogy pihenésre van szükséged?
mi az első jele?
Talán azt érzed, hogy zsong a fejed?
Elfogy a levegőd? Ideges vagy? mi a következő?
Kiabálsz? Sírsz? Dühöngsz? Nem vagy hatékony?
és mi a legvégső jel?
Talán megbetegszel? Hogyan tudnád legközelebb eggyel hamarabb észrevenni?
Hogyan táplálkozol mostanában? Iszol elég vizet? Van időd sportolni? Mozogni? Szoktál-e kint, a természetben lenni? Alszol eleget és elég jól?
Mi az, amivel most azonnal meg tudnád támogatni a tested?
Tudom, sokat hallottad már. Ha az olyan könnyű lenne. Nem biztos, hogy azt a tükrőzést kaptad, hogy Te szerethető vagy.
Nem biztos, hogy eleget dicsértek. Nem biztos, hogy észreveszed, hogy mennyire szép és értékes vagy. Kívül – belül. Kezdd gyakorolni a szíved nyitását magad felé.
Tedd oda a kezed a szívedre és érezd meg, hogy ott dobog. Minden pillanatban. Azért, hogy élj. Mosolygj a tükörben magadba.
Mondd el magadnak, hogy milyen szép vagy. Ha ez nehéz, akkor kezdd egy-egy kis részlettel.
Öleld át magad, amikor csak szükséged van rá: amikor nehéz, amikor könnyű, amikor és akkor is, amikor éppen nem.
Ha pedig tennél még egy lépest a magaddal való kedvesség felé, akkor jelentkezz be hozzám egy első díjmentes beszélgetésre, ahol megismerkedünk egymással és megbeszéljük, hogy hogyan tudok Neked segíteni.
Egyik sem jó? Hívj fel és megbeszéljük!
Miért velem dolgozz ezen?
Mert átmentem ezen.
Szétzsigereltem magam, hajtottam, próbáltam megfelelni, bántottam magam, mert nem sikerült.
Csúnyán beszéltem magammal, és őszintén el kell mondanom, nem szeretettem magam.
Utáltam, hogy feszült vagyok. Hogy rohanok, hogy állandóan sírok, kiabálok.
Hogy sosem vagyok nyugodt, hogy úgy viselkedem, mint egy űzött, olykor mérges vad.
Változtattam, elkezdtem tenni magamért és most itt vagyok: megtartom magam és másokat a nehézben. Horgony tudok lenni, amikor épp tombol a vihar.
Segítek visszarántani magad, amikor éppen szétesnél.
Látlak. Hallak. Érezlek.
Rendben vagyok azzal, ha Te éppen nem vagy rendben.
Rendben vagyok azzal, ahogy Te éppen vagy.
És ott leszek Veled, amikor már van mit ünnepelni, kicsit és nagyot. (Ha nem veszed észre, akkor segítek abban is, hogy tudatosíts: igen, van miért megdicsérni és szeretni magad.)
Rólam mondták
Változások a velem való munkának köszönhetően.
„Szia! Hú, én is nagyon várom a hétfőt. Nálunk tegnap sütött ki a nap, gefühlt seit Wochen először. És képzeld, (már megint) csoda történt… Meséltem már, mi van akkor, pontosabban az előtt, hogy hazamegyek. Hogy mekkora stressz, legyek kész mindennel, munkahelyen is, otthon is a papírhegyemmel, hogy aztán „nyugodtan” (értsd: kipunnyadva, félig megdögölve) tudjak hazamenni és regenerálódni… na igen… T
Tegnapelőtt sírásközeli állapotban pánikoltam (nem sírtam, mert „arra nincs idő!”), aztán valami átkattant bennem. Eszembe jutottak a coachingos alkalmaink. Az, amiről olyan sokat beszéltünk. Az örökös megfelelési kényszer, az önszeretet, a stresszkezelés, az önreflexió, zsilipezés, a nyugira, szeretgetésre vágyó pici belső énecském, a megölelgetett traumáim. A tök egyszerű, mégis szemet nyitogató és egyik aha-élményt a másik után kiváltó kérdéseid. A coaching nehéz pillanatai, fájdalmas de megkönnyebbülést hozó felismerései, a kicsi és hatalmas sikerélményei.
Tegnap aztán nyugisan befejeztem a munkahelyen legfontosabb dolgokat, a maradékot pedig jó szívvel tudtam az asztalomon hagyni (annak a rendszerezésnek is köszönhetően, amit együtt dolgoztunk ki ). Aztán hazajöttem, elmentem kutyástól egy kiadós, naptankolós, nem rohanós, lelket simogatós erdei sétára.
Eldöntöttem, hogy nem ma, azaz szombaton fogom levezetni a 10 órát hazafelé, úgy hogy éjszaka talán két órát alszom (kis költői túlzással), mert még ezt be kell fejezni, azt ki kell tölteni, amarra válaszolni kell, hanem majd vasárnap. Szombaton elintézem ami belefér, de így lesz időm fejben, lélekben is megérkezni a két hét szabiba. Most épp ez történik, és úgy örülök, hogy így döntöttem. Annyira imádlak és nagyon köszönöm azt, amit a coachingon keresztül (is) adtál!”
N.V.