Testorientált önismeret
A test mindent számon tart – mondja Bessel van der Kolk.
Minden tapasztalat, amit nem tudtál akkoriban megélni, feldolgozni, elraktározódik – mozdulatban, izomfeszülésben, légzésben. A szomatikus (testközpontú) munka abban segít, hogy újra érezd, amit eddig el kellett nyomnod – és be tud fejezni azt, amikor egykor befejezetlen maradt. Biztonságban, kapcsolódásban – úgy, hogy nem vagy egyedül.
Nem elemzünk, nem okoskodunk.
Megállunk, érzékelünk, megfigyelünk.
A testorientált önismeret nemcsak fejben hoz megértést, hanem a testedet is bevonja a változásba.
Így lesz a felismerésből valódi, élhető fordulat.
Lépésről lépésre, a saját tempódban.
De mit is jelent ez az egész pontosan? Mit fogunk csinálni?
Lélegzünk.
Megkeressük, hol vagy most – és hogyan találhatsz vissza a belső stabilitásodhoz.
Olyan gyakorlatokat tapasztalsz meg, amelyek segítenek:
– megnyugtatni magad a mindennapokban,
– újra kapcsolódni a testedhez és az érzéseidhez,
– kifejezni, ami benned van – akár a haragot, dühöt is,
– felszabadítani a hangod és megérezni a saját erődet,
– megtanulni határokat húzni és azokat megtartani,
– újra kapcsolódni az örömödhöz, az élvezethez.
Mindezt biztonságban, figyelemmel, ítélkezés nélkül.
A saját tempódban, a tested útmutatását követve.
A testorientált önismereti alkalmakra online, személyesen Veszprémben és Hárskúton kerül sor.
Egy alkalom 60 perces. A részvételi díj alkalmanként 25.000 Forint.
Lehetőség szerint 5-8 alkalomra szerződünk.
Rólam mondták
Változások a velem való munkának köszönhetően.
„Szia! Hú, én is nagyon várom a hétfőt. Nálunk tegnap sütött ki a nap, gefühlt seit Wochen először. És képzeld, (már megint) csoda történt… Meséltem már, mi van akkor, pontosabban az előtt, hogy hazamegyek. Hogy mekkora stressz, legyek kész mindennel, munkahelyen is, otthon is a papírhegyemmel, hogy aztán „nyugodtan” (értsd: kipunnyadva, félig megdögölve) tudjak hazamenni és regenerálódni… na igen… T
Tegnapelőtt sírásközeli állapotban pánikoltam (nem sírtam, mert „arra nincs idő!”), aztán valami átkattant bennem. Eszembe jutottak a coachingos alkalmaink. Az, amiről olyan sokat beszéltünk. Az örökös megfelelési kényszer, az önszeretet, a stresszkezelés, az önreflexió, zsilipezés, a nyugira, szeretgetésre vágyó pici belső énecském, a megölelgetett traumáim. A tök egyszerű, mégis szemet nyitogató és egyik aha-élményt a másik után kiváltó kérdéseid. A coaching nehéz pillanatai, fájdalmas de megkönnyebbülést hozó felismerései, a kicsi és hatalmas sikerélményei.
Tegnap aztán nyugisan befejeztem a munkahelyen legfontosabb dolgokat, a maradékot pedig jó szívvel tudtam az asztalomon hagyni (annak a rendszerezésnek is köszönhetően, amit együtt dolgoztunk ki ). Aztán hazajöttem, elmentem kutyástól egy kiadós, naptankolós, nem rohanós, lelket simogatós erdei sétára.
Eldöntöttem, hogy nem ma, azaz szombaton fogom levezetni a 10 órát hazafelé, úgy hogy éjszaka talán két órát alszom (kis költői túlzással), mert még ezt be kell fejezni, azt ki kell tölteni, amarra válaszolni kell, hanem majd vasárnap. Szombaton elintézem ami belefér, de így lesz időm fejben, lélekben is megérkezni a két hét szabiba. Most épp ez történik, és úgy örülök, hogy így döntöttem. Annyira imádlak és nagyon köszönöm azt, amit a coachingon keresztül (is) adtál!”
N.V.