A lovak arra válaszolnak, amik igazán vagyunk. Nem arra, ami a maszk, ami a védelem, amit mutatunk, vagy amit akarnánk, hogy mi magunk vagy mások elhiggyenek rólunk.
A lovak azt érzékelik, ami van. Ami abban a pillanatban az igaz: a tudatos vagy tudattalan érzelmeket, azt az igazat, ami annak a pillanatnak az igaza.
Rágódni a múlton, aggódni a jövőn, belecsúszni a véget nem érő gondolatok sorába, ahol nagyjából mindenhol vagyunk, csak a jelenben nem. Elképesztően fárasztó ez. Stresszes, kimerítő, kizsigerelő. Eltávolodva saját magunktól, a testünktől a szívünktől, olykor azt sem tudjuk, mire van valójában szükségünk, mit is akarnánk.
És mi köze ennek a lovakhoz?
A lovak sokkal jobban használják az érzékszerveiket, mint mi, „modern” emberek. A lovakkal való együttlét azonban minket is támogat abban, hogy kezdjük el észrevenni azt, ami körülöttünk (és bennünk) van:
A velük való munkában bevonódik az összes érzékszervünk: elkezdünk odafigyelni arra, amit látunk, hallunk, megérezzük az illatokat, tapintunk és talán egy ízt is beazonosítunk a szánkban.
Nagy testük és „nagy” mozgásuk, „nagyobb” reakcióik miatt könnyebb észre venni azt, ami van: a lovak másképp érzékelnek, ezért a sokkal finomabb benyomásokat és változásokat is észlelik, mint ahogy ezt a legtöbb ember teszi.
A lovakkal való kapcsolódás során – legyen az közvetlen vagy közvetett – teljes lényünk bevonódik. Könnyebb észlelni azokat a folyamatokat, amikhez egyébként nehezebb lenne hozzáférni.
Talán feltűnik, hogy kapkodva veszed a levegőt. Esetleg észreveszed azt a szorító érzést a gyomrodban, ami már régóta ott van. És az is lehet, hogy megérzed, milyen az, amikor ellazulnak az izmaid, amikor a levegő teljesen átjárja a tüdődet, amikor végre kikönnyül a medencéd…
Számos tanulmány szól arról, hogy az állatokkal való interakció kedvező hatással van az emberekre, anélkül, hogy ezek tudományos részleteibe most belemennék: mérhetően csökkenhet a szapora szívverés, lassulhat a légzés, sőt, kedvező hormonális változások is fedezhetőek fel.
Kiszakadás a megszokottból, megérkezés az itt és mostba
Az önkéntes kapcsolódás, a természettel való szorosabb viszony, a megszokottból való kiszakadás: ez az egész SZABADSÁG. Kitörni a folyamatos gondolatiságból, helyette kapcsolódni a saját testeddel és szíveddel.
Megérezni a talpad alatt a talajt, ahogyan kapcsolódsz a földdel. Észre venni a légzésed ritmusát, megérkezni az itt és mostba, a saját testedbe, amitől már oly rég eltávolodtál a sok gondolattal, magyarázattal, elemzéssel.
Tenni, a kezeddel matatni, a lábaiddal lépni, pakolni, rakosgatni a különböző tárgyakat és látni, hogy a lovak mit tesznek vagy nem tesznek azzal, amit felépítettél: a folyamatok során lehetőséged van megjeleníteni „cuccokkal” azt, ami benned van. (Bóják, kötelek, rudak, oszlopok, bilik, homokozóeszközök, stb állnak rendelkezésedre, hogy kifejezd, amit szeretnél.) Mozdulni vagy éppen mozdulatlanul állni. Vizualizálni a kihívásokat és akadályokat, amik közted és a vágyott állapotod között vannak. Leküzdeni, felhasználni vagy éppen arrébb rakni azokat, lóval vagy ló nélkül: így fedezed fel a saját erőforrásaidat, amiket aztán a mindennapokban is „elő tudsz venni”, amikor szükség van rájuk.
Nem muszáj mindig beszélni, de az is lehet.
Szuper dolog a beszéd, de néha éppen csendre volna szükség, ahhoz, hogy meghalld a saját szíved hangját.
A lovak nem várják el Tőled, hogy magyarázz, hogy okosakat mondj, rendben vannak azzal, ha egyszerűen csendben vagy.
Ahogy az is rendben van, ha beszélsz.
Ha akarod, csak a lovakról beszélsz. (Projektálsz.) Olykor könnyebb másról beszélni, mint saját magunkról.
Ha pedig arra van szükséged, hogy magadról beszélj: ott leszek, meghallgatlak és megtartalak abban, amiben vagy. Ha nehéz, akkor a nehezedben. Lehet, hogy éppen elérkezett az idő, hogy előtörjenek a könnyek, az eltemetett fájdalom, a mélyen rejtőző szomorúság vagy éppen a düh és a harag.
Ez is rendben van. Mert ezen a „kapun” túl van a könnyülés, az öröm, az élvezet és nevetés.
Néha érdemes átmenni rajta.