Barion Pixel

Balog Anna

baloganna_soulcoaching

Egyensúlyban lenni – de hogyan?

baloganna_soulcoaching

A nők (és a férfiak) élete elképesztően intenzív és sűrű tud lenni.

Sokféle szerepben, sokféle feladatban, sokféle kihívásban vagyunk benne az életünk során – sokszor pedig ezek a feladatok, kihívások és szerepek éppen egy időben zúdulnak ránk. Ezekből lesznek aztán a sokszor megpróbáltatásokkal, kitartást követelő időszakok, amelyeknek – jobb esetben a végén – úgy érezzük, nem megy tovább, kiégtünk.

Természetesen abból az állapotból is van kiút, de mennyivel könnyebb és célravezetőbb megelőzni a teljes kiégés, kifáradás állapotát.

Korábbi bejegyzéseimben már olvastál arról, hogy mik azok a kérdések, amelyeket érdemes megválaszolni és mik azok a dolgok, amikre jó odafigyelni.

Ma a naplózásról és töltődésről szeretnék Neked írni, annak érdekében, hogy Te is könnyebben visszatalálj az egyensúlyi állapotodba, ha esetleg kibillentél volna belőle.

Energiaszint naplózása

Egy – szerintem – elég jó módja annak, hogy dolgozz a belső egyensúlyodon, az energiaszinted napi többszöri tudatosítása. Érdemes egy szép füzetet rendszeresíteni erre a célra, de természetesen az is célravezető, ha telefonodban készítesz egy jegyzetet ennek a megfigyelésnek.

Tudatosítsd magadban azt, hogy milyen hatással van az az energiaszintedre, ha kibillensz az egyensúlyodból? Bármilyen mérési mód megfelel, az egyik legegyszerűbb a skálázás, ahol egy 1-10-ig terjedő skálán (az 1-es a nagyon alacsony, a 10-es a kiemelkedően magas) bejelölöd, hogy éppen milyen szinten van most az energiád.

Ha van kedved, azt is felírhatod, megfigyelheted, hogy mit teszel olyankor, hogy visszahozd az energiádat és az egyensúlyi állapotodat.

(Aki nagyon hardcore szereti, annak mehet a végén egy grafikon is. 😊)

baloganna_viola

Töltődés-lista

Amikor nagyon szét vagyunk borulva, nem igazán szoktuk tudni, hogy mit kezdjünk magunkkal annak érdekében, hogy jobban legyünk. Ha nagyon magunk alatt vagyunk, vagy éppen nagyon stresszes időszakot élünk meg, akkor elfogynak az ötleteink a töltődésre.

Nagyon hasznos tud ilyenkor lenne, ha van kéznél, szem előtt egy lista, hogy mik azok a tevékenységek, amelyek töltenek minket.

Ezzel el lehet kerülni az idő elpocsékolását: biztos Te is voltál már úgy, hogy lett volna egy kis szünet, idő a töltődésre és akkor hirtelen azt sem tudtad mit kezdj magaddal. Mire pedig rájöttél volna, már el is fogyott az idő és menned kellett tovább.

Mindenkinek más jelent a töltődés.

Észrevetted már? Ami bejön a barátnődnek, szomszédnak, munkatársnak, az Téged egyáltalán nem biztos, hogy feltölt. Sőt, lehet, hogy Te még jobban kifáradsz tőle. Talán szeretsz futni és jobban érzed magad tőle, de az is lehet, hogy borzalmasan lefáraszt, és csak még pocsékabbul leszel. Nagyjából mindennel így van ez. Ezért is érdemes egy olyan listát készíteni, amin minden olyan tevékenység szerepel, ami feltölt. Minden.

baloganna_soulcouching

Megvan a lista?

Akkor gondold át, mi mennyi időt vesz igénybe és kategorizáld be az egyes tevékenységeket időtartam szerint.

  • Mi az, ami tölt, akár 10 perc alatt is?
  • Mi az, amire kell egy óra?
  • Mi az, ami egy délelőttöt vesz igénybe?
  • És egy egész napot?
  • Van hétvégés tevékenység is?

A listádat megszerkesztheted nagyon szépen is, rakhatsz hozzá képeket, kreatívokat és aztán tedd valahova, ahol mindig hozzáférsz. Legközelebb pedig, amikor szükséged van rá, csak pillants rá, válassz, cselekedj és töltődj.

Ha a lovakkal való kapcsolódás is szerepel a listádon, akkor pedig szeretettel várlak Hárskútra, és tölts velünk egy kis időt.

Jó egyensúlyba kerülést kívánok!

Anna

Cégeknek

Vezető- és csapatfejlesztés lovakkal.

Magánszemélyeknek

Az élményalapú coaching lovakkal
Egyéni, páros, családi vagy kamasz programok.

Lovasoknak

Lovas alapok és "Ismerd meg a lovad" foglalkozások

Látogass el hozzánk

Tiszta szívből ajánlom mindenkinek ezt a módszert, aki egy különleges, nagyon hatékony és kézzelfogható módszert keres ahhoz, hogy közelebb kerüljön saját magához, hogy megismerje önmagát.

Kérdésed van? Hívj fel!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Select your currency
HUF Magyar forint
EUR euró